Hogy lesz az álomból valóság?




Felejtsd el az összes okot, amiért nem megy, és higgy az egyetlen indokban, amiért igen!

Ez lett a mottóm, ezt a mondatot tűztem ki több helyre magam köré, hogy megvalósíthassam azt az álmot, hogy az általam kedvelt tevékenységeket itthonról, vagy a világ bármely pontjáról végezhessem.
Szeretek itthon lenni, szeretem azt a nyugalmat, ami a természet által körbevesz. Két feladat között szívesen teszek egy ötperces sétát a kertben, mert feltölt és új ötletekre inspirál.

Mindig szerettem írni, mindig fogékony voltam a kreatív tevékenységek iránt és mindig végeztem ilyen feladatokat. Közel tíz éven át lakberendezőként a tervezési feladatok mellett jutott idő szakmai cikkek írására is, később bloggerként két barátnőmmel az egyszerűennő  blogot szerkesztettük, ahol rendszeresen publikáltam az otthon, lakberendezés és környezetbarát témákban.

Néhány éve a fővárost hátrahagyva egy őrségi kis faluba költöztünk. Kíváncsi és az új dolgokra fogékony emberként elérkezett az az időszak, hogy a megszerzett tudást kamatoztatni tudom és a HOME OFFICE virtuális asszisztensként már nem csak álom, hanem valóság.

A digitalizáció korában annak ellenére, hogy jómagam az X generációhoz tartozom folyamatosan képeztem magam, közösségi média témában több online képzést elvégeztem és ezeket rendszeresen alkalmazom is.

Alkalmazottként az elmúlt években lehetőségem volt több területet megismerni: - kiskereskedelem, számlázás, árurendelés, készletezés, webshopos rendelések kezelése, ügyfélszolgálati teendők, panzióban amolyan mindenes, később turisztikai vonalon szerzett ismeretek mellett a közösségi oldalak menedzselése, cikkírás, plakátszerkesztés. 
Nagyon jól jön, hogy annak idején a közgazdasági szakközépiskolában elsajátítottam a vakon gépírást, mely a mai napig segíti a munkámat.
Gyorsan és pontosan gépelek, baráti körben rendszeresen vállaltam hanganyagok begépelését, a szöveg korrektúrázását, hogy írásban is megfelelően érthető legyen. 

Sokrétű ismereteimmel szeretnék kis és középvállalkozások, egyéni vállalkozók, kézművesek vagy kisebb szállásadók részére adminisztratív jellegű feladatokat ellátni, melyekről részletesen:
a TEVÉKENYSÉGEIM pontban olvashatsz.